Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Ünneplik a BEAC-osokat

Újbuda   |   2018, február 16 - 13:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Magasba ugró, sportpuskájukat kézben tartó bajnokok is láthatók a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) 120 éves múltjának emléket állító kiállításon, amely az Albertfalvi Közösségi Házban nyílt meg február 15-én.

A 20. századi magyar sport fejlődésének egyik fontos szereplőjének számító Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubot (BEAC) az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesülete alapította 1898. november 5-én. Vezetői, tagjai több sportág meghonosításában és népszerűsítésében is élen jártak, munkásságuk példát mutatott a később megalakuló egyetemi sportegyesületek számára is. A XI. kerületi BEAC, valamint a MAFC nagyban hozzájárult Újbuda nevének öregbítéséhez, és ahhoz, hogy több kiemelkedő élsportoló indulhasson ezekből a klubokból a világhír felé. - Ezzel példát mutatnak a mindenkori fiataloknak, és az utánpótlásnak is - hangoztatta Hoffmann Tamás polgármester a kiállítás megnyitóján.

A fennállása óta hat olimpiai bajnokot, több világ- és Európa-bajnokot, valamint több száz országos bajnokot Magyarországnak adó, jelenleg több mint 5200, többségében egyetemista és kerületi utánpótláskorú sportolóval büszkélkedő sportklub egész évben ünnepel. Januárban a női kosarazók osztogattak labdákat egy kerületi óvodában, tavasszal emléktáblát avatnak és egy kiadvány is napvilágot lát majd az Ünnepi Könyvhétre - mondta Simon Gábor, a BEAC elnöke. Hozzátette: a tizennégy részes kiállítás az egyesület történetét olyan kiváló BEAC-osok érdemein és eredményein keresztül kívánja bemutatni, akik teljesítményükkel megbecsülést szereztek Magyarországnak, az egyetemi sportnak és méltán írták be őket a történelemkönyvekbe úgy, mint „ELSŐK”.

A BEAC a kezdetektől Újbudán tevékenykedett, ezért az egyesület számára kiemelten fontos volt, hogy a klub történetét bemutató vándorkiállítás, a „BEAC – Az elsők” eljusson a XI. kerület lakosaihoz. Az ingyenes tárlat - előzetes időpont egyeztetés alapján - március 30-ig látható az Albertfalvai Közösségi Házban hétköznapokon.

T. K.