Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Nemcsak társadalmi haszna van az önkéntességnek

Újbuda   |   2016, december 2 - 09:56
Nyomtatóbarát változatSend by email

Önkéntesek festették ki az őrmezei Kossuth Lajos Gyermekotthon szobáinak falát. Az önzetlen segítők abban a program-és kihívássorozatban vettek részt, amelyet Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára indított.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint önkénteskedni jó, ezért is indította el júniusban programsorozatát a Facebookon. Egy korábbi akciója során, amikor társaival megszépítette a Down Alapítvány egyik átmeneti otthonában lakók környezetét, önkéntes munkára hívta ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, Szemereyné Pataki Klaudiát, Kecskemét polgármesterét valamint az Animal Cannibals együttes tagjait. A segítséglánc egyik legújabb kihívottja Újbuda alpolgármestere Király Nóra volt, aki szerint nem csak társadalmi szempontból fontos, hogy megtanuljunk jót tenni, önzetlenül segíteni. Ahogy a kampány indulásakor is említette, a kihívásnak köszönhetően játszóterek, otthonok, oktatási- és nevelési intézmények újulnak meg országszerte, így Újbudán is számos helyen.

Király Nóra kihívottjai: Fejérdy Zsófia, a Promobox Kft. ügyvezető-tulajdonosa, Vitályi Eszter uniós fejlesztésekért felelős államtitkár és Herczeg Tamás, Békéscsaba szociális tanácsnoka.

T. K.